Leírás
Miután Lazarus Jones dühtől tajtékozva elhagyja a házat, hetek telnek el és a csapat tagjai még csak nem is hallanak felőle, míg Honey egy nap meg nem lát az országos tévéhíradóban egy kómában lévő, ismeretlen férfit, akiben azonnal a varázslóra ismer. A két vámpír és a boszorkány gondolkodás nélkül a távoli kórházba mennek, hogy kiderítsék, mi történt, és amikor rájönnek, hogy barátjuk állapotáért egy ritka, ám annál halálosabb varázslény a felelős, mindent megtesznek azért, hogy visszahozzák őt az életbe – még akkor is, ha ezért el kell merülniük a méregkeverő öntudatlanná tett elméjében, miközben azzal is számolniuk kell, hogy amiként ők, úgy a híradó nyomán a kormány és a pókok emberei is tudomást szerezhettek a „mészáros” hollétéről. Az idő tehát vészesen fogy, sietniük kell, és nem csupán azért, hogy az esetlegesen a Jones életére törőket megelőzzék, de azért is, mert a varázslót rabul ejtő mágia egyre többet és többet kebelez be áldozatából, akit, ha a megmentésére érkezők kudarcot vallanak, a saját múltjának rémképei űznek át a nemlétbe.
Ki juttatta halálos álomba a méregkeverőt és miért? Sikerül-e vajon a vámpíroknak és az ifjonc boszorkánynak áthatolni a varázsló tudatát rabul ejtő mágián? Milyen titkokat rejt a „mészáros” múltja, és vajon azoknak a titkoknak a megismerése segíthet-e abban, hogy felébresszék az eszméletlen férfit? A „mészáros” leleplezésére szövetkezett fiatal mágiaőr és barátai képesek lesznek-e véghezvinni a tervüket, és a világ végre tudomást szerezhet a varázskormányok legnagyobb csalásáról vagy a kormány emberei időben megakadályozzák őket okosan kifundált akciójukban? Léteznek-e vajon a titokzatos Láthatatlanok, és ha igen, mi közük a „mészáros”-hoz? Ki valójában a titokzatos Evelynne Lloyd, akit Lazarus Jones képtelen kiverni a fejéből? Mi a varázsló legféltettebb titka, és tényleg lehetséges, hogy a méregkeverő múltja valójában M. Eissenbergé is egyben?